Szállítási hatékonyságnövelés vizualizációval

Munkánk során gyakran találkozunk azzal, hogy egy kiszállítással is foglalkozó nagykereskedő vagy gyártó cég nem látja át eléggé saját kiszállítási rendszerét, így nem tud megalapozott fejlesztési döntéseket hozni. Az ezen az oldalon található apró alkalmazással ezeknek a cégeknek szeretnénk segíteni azzal, hogy az egyszerűen beilleszthető adatokból térképre rajzoljuk a raktárakat és a raktárakból kiszolgált vevőket.

A lenti ábrán a vastag körvonallal rendelkező körök jelölik a raktárakat, a körvonal nélküliek pedig az egyes vevőket (településszinten összegezve). A körök nagysága az adott településre szállított igényt jelenti, míg a körök színe azt jelzi, hogy melyik raktárból történt a kiszállítás az adott településre. Amennyiben egy adott településre több raktárból is szállítottak ki, átfedésben vannak a körök - ez jól mutatja a szállítási rendszerben lévő tartalékokat, hiszen alapvetően egy települést egy raktárból optimális kiszolgálni.

Amennyiben látni szeretnéd Te is ezt a térképet a saját cégedre vonatkozóan, nem kell semmit elküldened, csak kattints a lenti "Saját adatok megadása" gombra és add meg az adatokat az utasításoknak megfelelően!